Céginformáció

A kezdet 

Kedves Látogató !

Engedje meg, hogy néhány szóban bemutatkozzunk. Cégeink közel két évtizede kezdték meg tevékenységüket. Ez idő alatt olyan mértékű fejlődésen mentünk keresztül, amivel a  Híd Invest Team Kft. méltán került a Magas és Mélyépítés területén előkelő helyre. Képessé váltunk szinte miden nagyszabású építőipari project, akár generál vállalkozásban történő kivitelezésére is.

Már találkoztunk:

Biztosan ön is találkozott már munkáinkkal. Számos olyan létesítmény létrehozásában vettünk részt, amit naponta, közvetve vagy közvetlenül akár több százezren is használnak. Sikereinket és elismeréseinket köszönhetjük annak az óriási erőfeszítésnek és szakmai felkészültségnek, mellyel munkatársaink és partnereink rendelkeznek.

 

Egy jó cégnek, fontos munkatársainak képzetsége és összehangoltsága. Együttműködést bátorító, emberközpontú kultúránk gyümölcse a kölcsönös megbecsülés, a magas szintű szakmaiság és elkötelezettség. Bár munkatársaink eltérő szakmai és személyes háttérrel rendelkeznek, egy csapatban, egységes színvonalú minőséget biztosítanak.

 

Céljaink:

Továbbiakban is célunk megtartani és fejleszteni azt a magas színvonalat amit eddig elértünk. Az igényekhez igazodva fejlesztjük szerszám és gépparkunkat így költséghatékony, gyorsabb és biztonságosabb munkavégzést garantálunk. Már nem csak az építőiparban de a kereskedelemben is részt veszünk munkavédelmi ruházat és kiegészítők forgalmazásával. Ezenfelül, gépjárművek bérbeadásával, rövid és hosszútávra kedvező áron. Cégünk által forgalmazott munkavédelmi ruházatokat és felszereléseket kiváló szinvonal és alacsony árfekvés jellemzi. Termékeink skálánkat folyamatosan fejlesztjük, hogy minden igényt ki tudjunk elégíteni.Tudásunk változik, tapasztalatunk nő, elkötelezettségünk állandó,megrendelőinknek próbálunk eleget tenni.

Tető tisztítás és festésről: Ha Ön 20 éve építkezett, szépíti házát, kertjét, szerkezetileg ép a tető, de rontja az összképet és egyben csökkenti az ingatlan értékét a héjazat színének foltossága, mohásodása, vagy teljesen más stílust képzelt el, ami jobban illik az éppen aktuális igényeihez, Tiszteljen meg bizalmával és kérjen tőlem egy ajánlatot a Tető, Újragondolására.

Ipari felszereléssel  letisztítjuk a cserepekről a mohát, algát a koszt és a tetőcsere töredékéért Újjá varázsoljuk Otthonát. Tetőfestés munkámra GARANCIÁT vállalok, mert minőségi alapanyagokból dolgozom. A vízbázisú akril festékek kifejezetten tetők felújítására lettek kifejlesztve, és felhordhatók szinte bármilyen tetőfedő anyagra. Beton, pala, kerámia, fém, előfestett fém, fa, Stb…. A festék száradás után egy rugalmas műanyag felületet képez az anyag felületén, ami ellenáll az időjárási hatásoknak és az újszerű esztétika mellett megvédi, megnöveli a tetőfedő anyag élettartamát.

A mai tetőcserép gyártási technológia, legyen az Azzurro, Bramac, Terran,  Tondach, vagy más gyártótól származó minőségi tetőfedő anyag, véleményem szerint 80, 100 évig meg fog felelni a tetőfedés követelményeinek, óvni fogja Otthonát az időjárás megpróbáltatásaival szemben. A cserepek, mint ahogy más környezeti hatásoknak kitett elemek ( térkő, házfal, ablakkeretek, kerítés, stb…) az idő elteltével koszolódnak, mohásodnak, veszítenek megjelenésükből.

Magyarországon, azaz elfogadott tény, hogy, ha megszépítettük, felújítottuk a házunkat és kívülről  felnézünk a ~15 éves cserépre, akkor nem lehet vele mit kezdeni, el kell fogadni, hogy koszos, mohás, foltos, megkopott a színe, és le kell cserélni a komplett tetőt milliós költségekért.A magyarországi fizetések nem engedik meg, hogy 5-10-20 évente kedvünk szerint igazítsuk házunk koronájának a színét az éppen aktuális igényeinkhez.

Jelszavunk: Alkotni szeretünk eredményes formában !

 

TOVÁBB A REFERENCIA GALÉRIÁBA AJÁNLATKÉRÉS
Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk